Tanuljon hangszeren játszani a gyerek? – Interjú a zongoratanárral

Kulcsár Kristóf zongoratanárral készítettünk interjút arról, miért érdemes zenélni taníttatni a gyerekeket, mikor érdemes elkezdeni, mi alapján válasszuk ki a legideálisabb hangszert, mivel motiválhatjuk őket és hogyan segíthetjük leghatékonyabban a fejlődésüket.

Kulcsár Kristóf
Kulcsár Kristóf

Készségfutár: Miért hasznos a gyerek számára, ha elkezd tanulni hangszeren játszani?

Egyáltalán nem hasznos, ha a gyermek ELKEZD zenét tanulni. Hasznos az – bár én szerencsésebbnek találnám az üdvözítő kifejezést – ha a gyermek alapszinten elsajátítja egy hangszer használatát. Az állami zeneiskolai rendszerben ennek az alapszintnek megállapítására szolgál a képzés hatodik osztályának végén teendő művészeti alapvizsga.

Azt hiszem, eleget írtak és beszéltek már nálam jóval szakavatottabb emberek, tudósok, pedagógusok a zene pozitív hatásairól kognitív és motorikus fejlesztési területeken. És ez nagyon is rendben van, hogy írnak és beszélnek erről. DE. A zene nem fejlesztő tevékenység, hanem művészet.

Ezért én inkább így közelíteném meg:
Azért üdvözítő zenét tanulni, mert az ember nem tud ugyanúgy élni tovább, mint előtte, miután eljátszotta Johann Sebastian Bach leghíresebb C-dúr prelúdiumát, Beethoven Holdfény-szonátájának első tételét, bármely Chopin noktürnt, Kodály Zoltán Székely keservesét, Bartók Béla Este a székelyeknél című művét (kizárólag olyan műveket soroltam, melyek a zenetanulás alapfokán elsajátíthatók, és azért soroltam kizárólag zongoraműveket, mert a példákhoz mind köt személyes élmény).

Készségfutár: A válaszod alapján egyedül az üdvözlendő, ha a gyermek hat éven keresztül szorgalmasan gyakorolva eljut a zeneiskolai vizsgaszintig. Amennyiben ez nem történik meg, akkor elfecsérelt idő az egész? Ezt a kognitív és finommotoros fejlődést nagyobb súllyal vizsgáló fejlesztőpedagógusok, illetve a tábortűznél a társaság középpontjává váló hobbigitárosok biztos vitatnák. Nekik mit mondanál?

Ahogy orvoshoz sem azért megyek, hogy fájdalomcsillapítót írjon fel, hanem hogy kikutassa és megmondja a betegségem valódi okát, akármennyire fájjon is az igazság, a tanítótól is azt kívánnám, hogy ne rövid távon szórakoztassa el a gyermekemet, hanem a hosszú távú javát tartsa mindig szem előtt. Ezt a gondolatot magamra nézve is érvényesnek tekintve, a fent kifejtett válaszomból nem engedhetek sem a fejlesztős, sem a gitáros javára.

„Megengedőbb” véleményt bizonyára rengeteget talál a kedves szülő, hadd szerepeljen a palettán egy ilyen maradi gondolat is.
Azt pedig, hogy elfecsérelt idő lenne, egy szóval sem mondtam. Rövidebb távon, kisebb energiabefektetéssel nem éri el azt a célt, amelyről beszéltem.

Készségfutár: Jellemzően egy szülő, mikor beíratja a 6-7 éves elsőst a zenetanárhoz, még nem látja, hogy reális cél lehet-e az általad említett szint. Kérdéses a tehetség, a motiváció, az elhivatottság. Mi alapján döntsön mégis a zeneoktatás mellett?

Beszéljünk először a tehetségről. Én azt tapasztaltam, a kitartó, szorgalmas, néhol akár verejtékes, mindennapos gyakorlás szó szerint csodákra képes. A zongoraművészi szint nagyon kevesek számára elérhető, viszont jó hír, hogy az alapszint, amiről beszélünk, szinte mindenki számára.

Talán életre szóló tapasztalatom még egyetemista koromból a középsúlyos értelmi fogyatékos, autista növendékem, akit évekig volt szerencsém zongorára tanítani. Hosszabb idő alatt, de ő is el tudta sajátítani ezt a szintet, és nem csak magának nyújtott hihetetlen élményeket, de az egész környezetének.
Persze hogyha a szülő már nyolc éves korban kételkedik a gyermek kitartásában, szorgalmában, józan értelmében, akkor természetesen ne írassa be gyermekét a zeneiskolába.

Úgy gondolom, a zenetanulás terén IS érdemes a szórakozásnál vagy a szórakozás mellett magasabb célokat is megfogalmazni. Természetesen útközben résen kell lennünk, hogy gyermekünknek ne okozzunk maradandó rossz élményt. DE a zeneoktatás mellett szerintem legtisztábban a végcél szól, a többi csak aprópénz.

A végcél pedig: olyan érzékelést, látást, önkifejezési módot adni a gyermekünk kezébe, mellyel egy magasabb rendű életet folytathat. Hiszem, hogy ez elég szimpatikus lehet sokaknak, az eddigi zord válaszaim ellenére is.

Készségfutár: Mindenki számára javasolnád, hogy írassa be a gyerekét zenetanárhoz, vagy vannak kivételek?

Szeretném, ha az előző válaszban kifejtett hatásokból minél több gyermek részesülne, ezért szeretném, ha minél több gyermek tanulna zenét értő, érző tanároktól.

Kulcsár Kristóf
Kulcsár Kristóf

Készségfutár: Mi alapján válasszunk hangszert?

Nehéz kérdés. Egyrészről lényegtelen, hiszen a zene, a forrás minden hangszeren ugyanaz. Másrészről viszont befolyásolhatja az egész projektünk sikerét. Ezért nagy általánosságban pár tanács megfogalmazható:

Vannak ritka, szerencsés esetek, amikor a gyermeket megfogja egy hangszer, már egészen kiskorban, és nagyon sokáig kitart mellette. Ilyenkor a szülőnek könnyű dolga van, csak támogatni kell a gyermekét. A nem ennyire egyértelmű esetekben is sok fogódzónk lehet. Sokat segít a testalkat: a törékeny leányzót nem érdemes tubára, a nagydarab fiút fuvolára beíratnunk.

A gyermek habitusa: az energikus fiú inkább ütőzzön, a kitartó, szorgalmas leány inkább zongorázzon, a társaságkedvelő gyermek kürtözzön, hogy utána bekerülhessen a fúvószenekarba. Lényeges még a tanár személye: ha szerencsénk van ismerni a potenciális zenetanárokat, könnyebben megtalálhatjuk a gyermekünkhöz jobban passzolót. Ebben az esetben nem is a hangszert választjuk, hanem a tanárt.

Készségfutár: Hány éves kortól javasolnád a hangszeres tanulás elkezdését? Az egyik oldal ilyenkor azt szokta harsogni, hogy minél korábban kezdi, annál magasabb szintre juthat, hiszen a kicsik szivacs agya minden tudást felszív, a másik oldal viszont azt emeli ki, hogyha ezzel visszaélünk, és már ovis korban topmenedzserként betáblázzuk a hétköznapokat (hangszer, nyelvóra, programozó suli, tánc, sport, stb.), akkor nem lesz igazi gyerekkora a kicsinek.

Kodály Zoltán híres mondását idézve: a zenei nevelést kilenc hónappal az anya születése előtt érdemes kezdeni. A zenei nevelést bontsuk két részre, az első részt nevezzük otthoni példamutatásnak, a másodikat formális zeneoktatásnak. Ember legyen a talpán, aki eldönti, melyik a fontosabb. Én személy szerint az előbbit tartom pótolhatatlannak.

A példamutatást tekintve nehéz lenne Kodály mesterrel vitába szállni, a másodikat tekintve viszont megint eljutunk a „minden gyerek más” problematikájához.
Figyeljük meg gyermekünket, hogy zeneiskolaérett-e. Fontos szempont, hogy gyermekünk tud-e már fél órán keresztül folyamatosan koncentrálni. Ne gondoljuk, hogy a zenetanulás a legjobb koncentrációjavító módszer, a zenetanulás a legjobb módszer arra, hogy megtanuljunk zenélni. Ha másra akarjuk használni, nagyon nyögvenyelős lesz.

Figyeljük meg, hogy látjuk-e a csíráját a zenei érdeklődésnek. Figyeljük meg gyermekünk értelmi képességeit, zenetanulás során egy teljesen új ábrázolási és fogalmazási rendszerrel kell boldogulnia, és ez bizony fejlett kognitív képességeket kíván. Figyeljük meg magatartását: a zenetanulást rendkívül nehézzé teszi a fegyelmezetlenség.

És persze az a legszebb az egészben, hogy ha minden szempontunk negatívan igaz is csemeténkre, akkor is lehet ő a következő Liszt Ferenc. Az a recept, hogy nincs recept. Csak egy: szeressük a zenét és legfőképp a gyerekeket.

Készségfutár: Ha úgy ítéljük meg, hogy a gyerek még éretlen a formális zenetanuláshoz, milyen otthoni játékokkal, foglalkozásokkal segíthetjük a zenei fejlődését?

Játék, játék, jéték.
Ének, ének, ének.
Mondóka, mondóka, mondóka.

Youtube-ról rengeteg inspirációt nyerhetünk, de a legjobbak úgy gondolom az improvizatív jellegű játékok, énekek, mondókák. Az se baj, ha néha egy-két tiszta dallam vagy pontos rím is becsúszik. Gyermekünk mindig megérzi, hogy őszintén mókázunk-e vele, és az a legőszintébb, ha mi is élvezzük a mókát. Engedjük szabadjára a bennünk lakozó gyermeket és legyünk gyermekünk imádott sztárjai.

Készségfutár: Térjünk át a formális zeneoktatásra! Mennyi gyakorlás várható el egy átlagos képességű diáktól? Mennyire érdemes otthon belefolynia a szülőnek a gyakorlásba?

A kérdés első felére szerintem nincsen egyetemes válasz. Teljesen társadalom-, család-, gyerekfüggő a mennyiség. Az biztos, hogyha már kezdetektől fogva napi 20 percet rászán a gyermek, akkor gyönyörű eredményeket fog elérni rövid távon is. Ami viszont nagy általánosságban kijelenthető, hogy a mennyiségnél is fontosabb a rendszeresség. 5×10 perc jelen esetben 5-ször többet ér, mint 1×50 perc. És ha ezt hosszabb távra vetítjük, láhatjuk a hatalmas különbséget.

Tapasztalatom azt mutatja, hogy a tanulási folyamat elején nagyon-nagy segítség, mondhatni előny, ha a szülő érdemben tudja segíteni a zenetanulást, és mivel semmilyen hátránnyal nem jár, érdemes kihasználni ezt a lehetőséget. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mindent megcsinálunk a gyermek helyett (hangok leolvasása a kottából, ritmus értelmezése), hanem, hogy otthon is állandó kontroll mellett tud gyakorolni.

Az önállóságra nevelés pedig állandóan lebegjen a szemünk előtt és egyszer csak azt vesszük észre, hogy csemeténk önállóan tanulja születésnapunkra a kedvenc Queen számunkat.

Ha pedig a szülő „szakmailag” nem is tudja segíteni a zenetanulást, lelkesítéssel, őszinte érdeklődéssel, a tanár renoméjának erősítésével, a hangszerhez való rendszeres odaültetéssel nagyban hozzájárulhat a közös sikerhez.

Készségfutár: Ha motiválatlan az otthoni gyakorláshoz a gyerekem, mik a legjobb szülői motivációs eszközök véleményed szerint?

A szülő-gyerek, testvér-testvér muzsikálás elképesztően motiváló, nagyon jó tapasztalataim vannak ezzel kapcsolatban. Először mindig összeveszés a vége, de utána könnyen függővé válhat az ember. Ha ez nem elérhető, akkor marad a „sima” dicséret és érdeklődés. Fontos, hogy az érdeklődés szívből jöjjön, a dicséret pedig mindig a teljesítményt illesse, ne szórogassuk vaktában. Hosszú távon nagyon motiváló a gyakorlás következetes elvárása, hisz a gyermek ezáltal juthat el zenei csodákhoz.

Készségfutár: Ha a szülő úgy dönt, hogy a gyerekkel közösen szeretné tanulni a hangszert, milyen lehetőségei vannak? Ő is beiratkozhat a zeneiskolába, vagy forduljon inkább magántanárhoz, esetleg a Youtube-hoz?

A szülőnek érdemes ugyanazt a módszert választania, mint amiben a gyermek is tanul. Bár még nem volt rá példa a praxisomban, de szerintem nagyon jól tudna működni, ha a szülő és a gyermek egy tanárnál tanulna. A Suzuki-módszernek például alapvetése, hogy a kezdeti időszakban a szülő együtt tanul a gyerekkel a zeneórán, utána nyilván otthon is együtt gyakorolnak.

Erre zeneiskolai kereteken belül is van mód, a gyerekekénél magasabb féléves díjért, de még mindig egészen jutányos áron.

A hangszertanulós Youtube-csatornákkal általánosságban az a tapasztalatom, hogy a gyors eredmény felmutatása érdekében nagyon felszínes tudást nyújtanak. Ezért ezek a módszerek lehetetlenné teszik a fentebb deklarált célok elérését. Én kezdő tanárként és kezdő szülőként szinte csak a példamutatásban hiszek. És mit várhatok el a gyermekemtől, ha én magam nem a fáradtságosabb, de alapos, valódi gyümölcsöt termő utat választom mindenben?

Természetesen mindenhol akadnak üdítő kivételek és én ezeket keresem is árgus szemmel.

Készségfutár: Összegezve tehát mit üzennél a kisgyerekes szülőknek? Írassák be minél többen zeneiskolába a lurkókat, és tegyenek meg mindent, hogy megszeressék a zenélést, elvégezzék a képzést?

Támadja be minden szülő a zeneiskolákat! ☺ Megéri!
(Anyagilag is: ilyen szintű és mennyiségű oktatás nyugatabbra összemérhetetlenül drágább, és a magyar zeneoktatás még mindig nívósnak mondható, bár sokat vesztett sajnos a fényéből.)

Ha úgy állnak a csillagok, és minden klappol, olyan kincset adhatunk gyermekünk kezébe, amivel valóban közelebb kerülhet ahhoz az ideálhoz, amit úgy hívunk, hogy jól sikerült Élet.

Kulcsár Kristóf:
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán végzett zongorista, jelenleg a Ceglédi Erkel Ferenc Zeneiskola és a Líra Zeneiskola tanára.

Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le az ehhez hasonló cikkekről! Plusz egy kis extra motivációként, ha feliratkozol, átküldünk különböző segédanyagokat, amiket otthon is használhatsz kinyomtatva készségfejlesztésre, pl. egy 100 oldalas játékgyűjteményt, benne rengeteg otthon nyomtatható faladatsorral 😉

Ide kattintva tudod kérni ezt az e-bookot, ha feliratkozol a hírlevelünkre.

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük