Kicsi és nagy megkülönböztetése – 9 játékos feladat

A kis-nagy, kisebb-nagyobb megkülönböztetésének képessége elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy később a számfogalom is kialakulhasson. 3-4 éves korra jellemzően megértik a kisebb-nagyobb fogalmakat, illetve szín és méret szerint meg is tudják különböztetni a tárgyakat. Ez az úgynevezett vizuális differenciálás. Ennek a készségnek a fejlesztéséhez javaslunk most 9 játékos feladatot.

Tárgyak válogatása

Olyan tárgyak válogatásával érdemes kezdeni, amiből ugyan vannak kisebbek és nagyobbak, de ezek nagyon hasonlóak. Lehet ez kanál, pohár, kisautó, építőkockák, plüss állatok, stb. Ha a szortírozás már megy méret szerint, akkor meg lehet próbálkozni a tárgyak mechanikus megszámlálásával. Hány kiskanál és hány nagykanál van?

Gyöngyfűzés

Ha van otthon kétféle méretű gyöngy, akkor azt használjuk, ha nincs akkor lehet helyettesíteni különböző méretű száraz tésztákkal, különböző méretűre vágott szívószál darabokkal. A lényeg, hogy két különböző méretű azonos tárgyat kell kifeszített madzagra felfűzni. Kössünk ki két madzagot, és egyikre mehetnek a kicsik, másikra a nagyok!

Sorminták

Kis karika és nagy karika segítségével egyszerű kis sormintákat készíthetünk a gyerek számára, amit megpróbálhat folytatni. Nem gond, ha nem sikerül, a lényeg, hogy gondolkodás közben rávezessük a kis- és nagy karikák közti különbségre.

Lehet akár ezt is a gyöngyfűzéshez hasonlóan madzagra felfűzni, lehet játszani kivágott alakzatokkal, de akár rajzolhatunk is.

Sorminta

Képek válogatása

Különböző méretű tárgyakról használjunk képeket vagy rajzokat. A feladat, hogy a kis tárgyakat ábrázolókat egy kis dobozba, a nagyokat egy nagyobb dobozba helyezze a gyerkőc. Plusz pont, ha otthoni képeket is fel tudunk használni, amihez van valami személyes kapcsolata is.

Beszélgetés

Bárhol is jártok aznap, beszéljetek róla, hogy ott mi számít kicsinek és mi nagynak? Pl. a kertben a diófa az nagy, a hangya a földön kicsi. A konyhában a hűtőszekrény a nagy, a bors kicsi. A szobában az íróasztal nagy, a ceruza kicsi.

Gyurma

Készítsetek kicsi és nagy gömböket. Ez már önmagában egy nagyon hasznos tevékenység, de tovább lehet fűzni, ha mondjuk azt a feladatot adjátok a gyereknek, hogy a végén a nagy gömböket lapítsa szét a tenyerével, a kicsiket viszont kímélje meg!

Papírcsíkok tépkedése

Vegyetek kézbe egy papírlapot, és a feladat, hogy kis, vékony csíkokat tépjetek le róla. Aztán pedig jöhetnek a nagy, vastag csíkok. Utána össze lehet keverni a csíkokat, és düböröghet a méret szerinti differenciálás! Pl. a kicsiket színezzük ki kékre, a nagyokat pirosra, vagy a kicsikből gyúrjunk galacsint, a nagyokat kíméljük meg!

Golyók dobálása

Bármily meglepő, kis és nagy golyókra lesz szükség a játékhoz. A feladat az, hogy méretnek megfelelő helyre helyezzük, dobjuk őket. Pl a kis golyókkal a kisebb dobozba célozzunk, a nagyokkal a nagyobb dobozba.

Virág készítés

Készítsetek virágot kis és nagy pöttyök segítségével! Lehet akár festeni, rajzolni is, de kivágott korongokat is használhattok, vagy előkerülhet a galacsinná gyúrt krepp papír is. Az alábbi nem túl esztétikus illusztráció is mindössze kétféle méretű korongból lett összeszerkesztve.

Virág pöttyökből

Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le az ehhez hasonló cikkekről! Plusz egy kis extra motivációként, ha feliratkozol, átküldünk különböző segédanyagokat, amiket otthon is használhatsz kinyomtatva készségfejlesztésre, pl. egy 100 oldalas játékgyűjteményt, benne rengeteg otthon nyomtatható faladatsorral 😉

Ide kattintva tudod kérni ezt az e-bookot, ha feliratkozol a hírlevelünkre.

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük